Studió | Táborok | Terény

Tóth-Baranyi Tamara Jóga

oktató
’Számomra a gyermekekkel való foglalkozás, a gyermek nevelése és a Tőlük való tanulás mindennél szebb és nemesebb cél.’ Testnevelőként, edzőként, animátorként szinte minden korosztállyal találkoztam már a sport kapcsán. Ezidő alatt megerősítést kaptam a vágyamat illetően és kikristályosodott előttem az a kép, hogy tényleg gyemekekkel szeretnék foglalkozni, mivel rájöttem, hogy hozzájuk tudok olyan közel kerülni, ami a velük való teljes azonosulást jelenti. Majd testnevelő tanárként kezdtem el nagyobb érdeklődést mutatni a gyermekjóga iránt. Fontosnak tartottam munkám során azt, hogy egy aktívabb mozgást mindig egy passzívabb kövessen, vagy fordítva. A mozgás mellett célravezetőnek gondolom a tudatos légzés kialakítását illetve a légzés által elért mélyebb, meditatív állapot, nyugalom elérését. Ez is sokat tud segíteni egy-egy nehezebben megélt helyzet vagy adott szituáció felett. A mai rohanó világunkban ezért is gondolom, hogy ezeket a módszereket át kell adnom és meg kell tanítanom a gyermekeknek, hogy otthon, az iskolában, az utcán, a közlekedésen is tudják alkalmazni, ha úgy hozza a helyzet. Régebben azt hittem én adok a gyermekeknek Valamit, de ma már tudom, hogy Ők Nekem. Minden Velük megélt pillanat egy ajándék Számomra.

Foglalkozásai

Táborai