Studió | Táborok | Terény

Győri Lívia fejlesztő és média pedagógus

oktató
1994-ben végeztem magyar-német szakos tanárként, majd a Filmművészeti Egyetem mozgókép és média szakán tanultam. Gimnáziumi tanárként részt vettem középiskolai művészeti tagozat megalapításában, illetve barátaimmal létrehoztuk a középiskolások alkotó tevékenységét támogató M.S. mester Alapítványt, melynek mai napig kurátora vagyok. 2013- ban végeztem az ELTE fejlesztő pedagógia szakán. Jelenleg fejlesztőként és média pedagógusként dolgozom. Két lányom van, Minka és Lili. A tanítással eltöltött évek szakmailag, emberileg sokat hozzáadnak a fejlesztő munkámhoz. Most kicsit más megközelítésből is szemlélhetem a dolgokat, ami bevallom, felszabadító érzés. A fejlesztő órákon játszunk… Igen, miközben folyamatosan figyelem a gyerekeket, és mint egy puzzlet, próbálom összerakni magamban az ő mintázatukat. Mit, miért csinál, hol akadt el, meddig kellene visszabontani az ő történéseit, hogyan tudnám őt közvetve segíteni, hogy magában rátaláljon a megfelelő elemekre. És mindez rendkívül izgalmas, mert a játék során a gyerek bejár egy belső utat, technikákra jön rá, megszabadul terhektől, elfelejti a gyakran elvárások okozta szorongást.

Foglalkozásai

Táborai

2020. 07. 27.
2020. 07. 31.
Studió
2020. 08. 03.
2020. 08. 07.
Studió