Ön itt áll: Főoldal NYÁRI TÁBOR 2013. Pagony-noha Író Projekt hét

Pagony-noha Író Projekt hét

Készítette: noha Utoljára módosítva: 2013. március 22., 14:33

augusztus 26-30.

 

.

Soós Dórával és 

A Pagony kiadó és a Noha stúdió közös célja, hogy a gyerekek az együtt töltött idő alatt betekintést kapjanak a versek formavilágába. Vagyis az irodalom és költészet egyik legfontosabb összetevőjét szeretnénk megismertetni és megkedveltetni. Bízunk benne, hogy az ily típusú fogalalkozás közelebb viszi az olvasókat a versek világához. Nem azért foglalkozunk rímképletekkel, hangszimbolikával és verstannal, hogy mindenkiből költő legyen, hanem hogy jobban megértsük a verseket, a költőket. De ha mindenkiből költő lenne is, az sem baj. A táborban a gyerekek lehetőséget kapnak arra, hogy sok inspiráló szöveg, játékos, alkotásra buzdító feladat és szakmai segítség mellett igazi verseket, műveket tudjanak írni, s így, önmaguk kifejezésének megélése után a többi költőt/írót is jobban fogják érteni. A líra formavilágának alapos megfigyelése után pedig úgy is tekinthetünk a költő alkotásaira, mint a gyerekek által is művelhető tevékenységre, ahol a játék és művészet, tudás és teremtés, befogadás és kifejezés egyszerre, elválaszthatatlanul lép életbe. Végeredményként pedig ki-ki hazaviheti a csoport és a tábor író/költő vendégei segítségével szerkesztett antológiát, mint közös emléket!

 

Díja: 27000 Ft

Kis tesónak: 22000 Ft

Egy napra: 6000 Ft

jelentkezés

 

 

hétfő

kedd

szerda

csütörtök

péntek

Délelőtti

program

9-12

Bemutatkozás/

bevezetés az irodalomba: próza vagy vers?

Kedvenc verseink sorozat 1.

hanghatások a költészetben, közös írás, játékok 

Hanghatás, képtípus a versben-játékok

Kedvenc verseink sorozat 2.

 

A rájátszás

A vers látványa

A hét során született versek összegzése, válogatása, ismeretek rendszerezése.

ebéd

12-13

L.A. Bodegita

L.A. Bodegita

L.A. Bodegita

L.A. Bodegita

L.A. Bodegita

vendég

14-16

Játékok, vita:

Műnemek átjárhatósága?

Prózából verset-versből prózát

Kreatív írás

Meghívott vendég:

szervezés alatt

Az abszurd a nonszensz és a halandzsaversek világa: egyéni kreatív írás

 

Meghívott vendég: Fenyő D. György magyartanár, irodalomtörténész

Mik azok a tájversek?

Közös ihletszerzés a Margit szigeten

készülés a Pozsonyi Pik-nik színpadára

Fiatal költőink újra és átírják kedvenc versüket, hogy a Pozsonyi Piknikre minden összeálljon

uzsonna

kakaós csiga

pogácsa

nápolyi

joghurt

vajas kalács

 rétes

visszaérkezés

16-16.30

Levezető játékok/nap összegzése

 

Drámajáték

Az elkészült művek rendszerezése

Drámajáték

 

 

Levezető drámajáték