Ön itt áll: Főoldal Felnőtteknek Hollywood filmakadémia filmes szakkör, valódi film készítésével

Hollywood filmakadémia filmes szakkör, valódi film készítésével

Készítette: noha Utoljára módosítva: 2018. szeptember 23., 10:25

PROFI FILMESEK SZAKKÖRE FELNŐTTEKNEK, AHOL VALÓDI JÁTÉKFILM KÉSZÜL

 

2018. szeptember 27 - december 21. heti 1, vagy 2 alkalom 

Csütörtökön és pénteken 19:00 - 21:30

 null

A filmkészítés és fimszínészet (szereplés) a legjobban, valós téttel rendelkező gyakorlattal sajátítható el. A gyerekek megismerik az összedolgozó, egymásért és a közös célért dolgozó stáb fogalmával. A legtöbb filmes foglalkozás túlságosan játékosra veszi ezt a folyamatot és ha a gyerek nem látja a tétet, valamint az eredménye „gyerekes” „diákfilm” szintű marad, akkor hamar elveszti az érdeklődését. Mi azonban nem diákfilmeket készítünk a gyerekekkel, hanem valódi – bemutatásra érett – filmet. A résztvevők az első perctől kezdve azon dolgoznak majd, hogy a nagyközönséget elvarázsolják az alkotással. Nem könyvből olvassák, hanem a saját szemükkel látják, hogyan készül egy film, amiben ráadásul szerepelnek is. Megismerik a történet jelentőségét, a párbeszédek módját, az önkifejezést, csapatmunkát, szerepkiosztást, sőt az utószinkront is. A stúdióban a résztvevőkre szabott film készül, ezért fontos, hogy a lehető legtöbb foglalkozáson részt vegyenek. A professzionális 10-20 perces kisjátékfilmek témái, kurzusonként különbözőek, lesz XIX. századi, XX. század eleji, sőt ezerkilencszáznegyvenes, vagy ötvenes években játszódó is. Mindezek professzionális forgatókönyvvel és filmrendező által dirigálva. A foglalkozásokon, mindenki azon dolgozik, hogy a filmek akár komoly nemzetközi fesztiválokon is bemutatásra kerülhessenek. Ehhez csodás és korhű díszleteket, jelmezeket, kellékeket használunk, melyeket folyamatosan gyűjtünk is. A gyerekek mindezt szórakoztató módon élik meg, osztályzás és megkülönböztetés nélkül. A szerepek, készségek, adottságok természetesen különböznek, de a stáb mindezeket személyre szabja így minden résztvevő életreszóló élményt szerezhet. A kétórás foglalkozásokon az alábbi filmes folyamatokat tapasztalják meg a gyerekek: 

 filmszereplés (önkifejezés) 

 párbeszéd próba (segítsd a társadat, beszédkészég és memóriafejlesztés) 

 a kellék, díszlet, kosztüm (jelmez) fontossága (kreativitás, látásmód, izlés fejlesztése) 

 

 

kamerabeállítás, vagyis mikor néz ki jól egy felvétel? „Mitől leszel mozihős kinézetű?” (vizuális látásmód és gondolkodás fejlesztése) 

 

A szakkört vezeti: Kovács Patrik